![]() |
|
Pályázatokat írtunk: az NCA, Pest Megye Önkormányzata, Érd Város Önkormányzata, Ökotárs Alapítvány, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
Környezetbarát szatyrokat varrattunk. Negyedik éve adjuk ki lapunkat A Városvédő címmel. 2007. februárjában a város Jegyzőjéhez fordultunk Fundoklia-völgy ügyben Madarak és fák címmel fotópályázatot hirdettünk, amelynek eredényhirdetése 2007.május 10-én volt, a kiállítás három hónapig volt látható a helyi művelődési házban. 2007. szeptember 2-án mutattuk be a Szászrégen és környéke című útikönyvet, amelyet Egyesületünk tagjai állítottak össze és szerkesztettek. 2007. szeptember 15-16-án Használd ki a Napot címmel megújuló energia kiállíást és napkollektor építő tanfolyamot szervezünk. 2007. szeptember 15-én Kulturális örökség napjai rendezvényhez kapcsolódva az érdi Beliczay-szigeten botanikus és zoológus részvételével sétát szervezünk. Az ÁNTSZ-szel közösen immár hagyományosan közös rendezvényeket tartunk (pl. parlagfű-témakörben, AIDS, különböző világnapok alkalmából) Óvodáknak madáretetőt és eleséget vittünk. Pályázatot írtunk ki Ön mit tesz az élő világért? címmel, amelynek eredményhirdetése 2008. május 10-én lesz. 2007. november 1- től 2008. november 1. időszakban ZöldÉrd címmel adatgyűjtést szervezünk az Érd közigazgatási határain belül fellelhető természeti értékek felmérésére. A Beliczay-szigettel kapcsolatban tiltakoztunk a tarvágás ellen, kezdeményezésünkre a Pilisi Parkerdő prezentációt tartott Ófaluban a sziget tízéves jövőjéről. Folyamatosan részt veszünk a Majálison, a Kilométeres utcabálon, a Szepes Gyula Művelődési Központ rendezvényein. Folyamatosan megjelenünk a helyi és regionális sajtóban: Érdi Televízió, Érdi Lap, Érdi Újság, Helyi Téma, Pest megyei 7nap, Érdi Újság plusz. |
|
|
Hírek - Természeti értékek Érden - Magunkról - A Városvédő - Olvasmány - Téka - Kapcsolat - Honlap ajánló - - Fundoklia kameraképek - Galéria - Archívum
Design és Technológia: EUSAN |
|