Szent István-terv Kárpát-medencében
 
avagy A mi ügyünk!
 
Böjte Csaba ferences szerzetes idén februárban írta meg Szent István-terv című tanulmányát, amely Erdély Tündérkertté alakítását célozta meg. Az érdi Környezetvédő Egyesület, a civil szervezetek sorában elsők között fogalmazta meg javaslatát, hogy ne csak Erdélyben, hanem egész Kárpát-medencében induljon el a mozgalom. 2011. május 20-án Hende Csaba honvédelmi miniszter és Csaba testvér Budapestre szervezett fórumot A mi ügyünk címmel, ahol előadást tartottak rajtuk kívül még Balog Zoltán országgyűlési képviselő, Makovecz Imre építész, Mőcsényi Mihály tájépítész és László Tamás országgyűlési képviselő, XV. kerületi polgármester. A négy fő témakörben Tündérkert, Szépház, Népművelés és Gyermekvédelem szekcióüléseken a meghívottak is kifejthették véleményüket.
 
Csaba testvér három fő csoportban fogalmazta meg észrevételeit, javaslatait:
 
I. Csodálatos tájak vannak a Kárpát-medencében. De sajnos az utóbbi időben nagyon sok seb is éktelenkedik szülőföldünkön. Gaz, mocsok, rendezetlenség rútítja az utak, a patakok mentét. Felhagyott földek, düledező tanyák, gondozatlan, letarolt erdők, sok-sok olyan látvány várja a jövő-menő embert, ami szomorúsággal tölthet el. Sajnos, mint egy fertőző betegség, csak terjed ez a gondozatlanság.
 
II. Városainkba, falvainkba jó megérkezni, hisz az épített örökség mit őseinktől kaptunk, a jól átgondolt utcasorok, ízlésesen kivitelezett házak és középületek között, otthon érezheti magát az ember. De nem kell sokat nézelődni, sajnos szembetűnnek falvainkban, városainkban, az oda nem illő, düledező, romos házak, át nem gondolt átalakítások.
 
III. Kárpát-medencében jó az emberekkel szóba állni, hisz nagyon sok a vendégszerető, kíváncsi, tiszta szemű, dolgos ember. Jó betérni az otthonokba, leülni, elbeszélgetni az emberekkel, rácsodálkozni az egyszerű népi bölcsességre, találékonyságra. Sajnos napjainkban, a kötelező iskolai oktatás ellenére is, sok a műveletlen, tanulatlan ember. Ők nem nagyon tudnak kiigazodni a huszonegyedik század útvesztőjében, kudarcaik elől az alkoholba menekülnek, vagy egymást hibáztatják, vádolják. Nagyon sokan depresszióba süllyedve, önmagukba zárkózva várnak, hátha megszólítja őket is valaki. Mások meg a tudatlanság sötétségében tapogatózva, türelmüket veszítve, egyre agresszívabban keresik helyüket a világban.
 
A tények sokszor elkeserítőek, a feladatok sokak szerint meghaladják az erőnket, képességeinket, de mégse hagyhatjuk ernyedten, hogy a folyamatosan pergő hétköznapok szétmarják rendezett világunkat. Tisztségünk, Isten adta feladatunk nem elgyászolni, passzívan elsiratni lassan olvadó értékeinket, hanem megőrizni, alázattal továbbépíteni társadalmunkat, mindaz mi számunkra fontos, mit őseink ránk hagytak, mi életünk részeként meghatároz bennünket. Éppen ezért, kisebb testvéri alázattal megfogalmaztam néhány megoldásjavaslatot.
 
1. A rendezett világot, csak a bölcs emberi erőfeszítés teremtheti meg. Nincs nagyobb érték, mint az otthont adó szép, rendezett szülőföld, a békés, szerető, vér szerinti család, mely szervesen, ezer szállal épül bele a népbe, amelyből vétetett, s amelynek minden tagja testvér, barát, hisz ők vannak veled a bajban, az örömben. Néped fiai a te testvéreid, ők segítettek mint orvosok, hogy megszülessél, és fogták kis, gyámoltalan kezed, hogy megtanuld a betűvetést, a mindennapi kenyérkeresésben ők a munkatársaid. Néped fia gyermekeit a gyermekeidnek adja, hogy családot alapítsanak, és az örömben apatársad lesz, így minden rokona immár a te rokonod is. A nép mely itt él, ezer szállal kötődik egymáshoz és a szülőföldhöz, így mi mind összetartozunk, egymásnak jóban-rosszban társai vagyunk.
 
2. Mint keresztény ember, hiszek a Teremtő gondviselő jóságában! Hiszem, hogy szeretetből született létünk egy óriási kirakójáték, melynek minden darabja megvan, csak alázatosan, kitartó tervezéssel mindennek meg kell keresnünk a helyét, szerepét. A puzzle minden egyes darabjára szükség van, senki, semmi sem fölösleges. Türelemmel, nyugodt, bölcs munkával minden kérdés megoldható. Hiszem, hogy kitartó munkából, békés összefogásból, világunk újjászülethet, megszépülhet. Nem kell senkit leírni, kiutasítani, összetörni.
 
3. Munkánkban nem vagyunk magunkra, mert Gondviselő Istenünk és Szent István királyunk által, népünk oltárára emelt Magyarok Nagyasszonya – Pátrónánk – velünk van. Hiszem, hogy az életet szolgáló szeretet, ha az alázat útján jár, Isten irgalmából célba is ér. Népünk útja nem torkollt zsákutcába. Hiszem, hogy tovább lehet menni is azon az úton, melyen népünk ezer éve jár, s melynek távlatai a végtelenbe vesznek.
 
Konkrét javaslatok:
 
- Lakjuk be az egész tájat! Szülőföldünk legyen egy csodaszép park. A szépség, a rendezettség, reális igénye a ma emberének, ezért legyen hát kész áldozatokat is hozni érte! A táj, a természet mindannyiunké.
 
- Miért csak a ház előtt van virágos kiskert? Miért kellene annak véget érnie a települések határainál? Milyen szép lenne ha a falvainkat, városainkat összekötő utak mentén, orgonabokrok és aranyesők nyílnának a csúf dudva helyett! És persze nemcsak a főutak mellett, hanem a kis mellékutak szélén, meg a folyók, patakok partján. És milyen jó lenne ha bölcs tájépítészek vezetésével minden megtisztulna, megszépülne és virágba borulna?
 
- Gondolom, hogy nagyon sokan megszavaznánk egy 2-3 százalékos „tündérkert-adót”, azért, hogy lakható és szép legyen szülőföldünk. Persze ennek a kialakítása nagyon sok emberi találékonyságot, szellemi, és fizikai erőt igényel. Az iskolákban, természetesen az elméleti szakok mellett, fajsúlyosan kéne megjelenjen a biológia, a kertépítés, az esztétika.
 
- A felhagyott legelők, letarolt, kopár erdőrészek újraerdősítését is kitűzhetné célul maga elé a társadalom. Így nagyon sok ember nem segélyből tengődne, hanem visszaszokna az egészséges, természetközeli élethez. A felnövelt erdők kitermelésével, munkájuk hosszú távon hasznossá válna társadalmunknak, és pár év múlva megtérülne az ebbe fektetett energia. Megtisztulna, megszépülne a táj, a légkör, és az ország megújuló energiához jutna.
 
- A roncsautó program mintájára be kellene vezetni a roncsház programot. A lakók kérésére, a helyi önkormányzatok, a szakembereik bevonásával megállapítanák, hogy mely házat nem érdemes javítgatni, hogy mi szorul bontásra. Jó lenne, ha minden önkormányzatnak néhány típusterve lenne olyan házakról, melyek beleilleszkednek annak a vidéknek a hagyományaiba, melyek szépek és főleg a családok által fenntarthatóak. E tervek közül választhatnának a családok, melyeket így sokkal könnyebben lehetne engedélyeztetni a költségek tört részéért.
 
- A közoktatás fontosságát, létjogosultságát senki nem kérdőjelezi meg. Számomra olyan döbbenetes, hogy a tanügy, mely a Kárpát-medencében sokkal több mint százezer főt foglalkoztat, az iskolából kikerült felnőttek lelki, szellemi képzésével egyáltalán nem foglalkozik. Ma egy iskolából kikerült felnőtt, – a családokat atomjaira szaggatott világunkban – teljesen magára van hagyatva. Így történhet meg, hogy oly sok fiatal, a munkahelyen való elhelyezkedés, a családalapítás, az otthonteremtés nehéz feladatait nem képes eredményesen megoldani. Szörnyű látni azt, hogy sok szép értelmes ember, a termékeny, fiatal éveit tanácstalanul tölti el, a kényszerszingliség szellemet és lelket őrlő labirintusában.
 
A tudatos népnevelés olyan örömök felé kell a figyelmünket irányítsa, amiből rengeteg van, és amiből mindenkinek bőségesen jut, aki igényli. Olyan boldogságforrásokat kellene a figyelmünkbe ajánljon ez a "testület", mint a szeretet, a jócselekedet lelket felemelő, tiszta öröme, vagy a szépség, a művészi alkotás semmihez sem fogható belső ragyogása, a családi élet, a gyermekvállalás új horizontja stb.
 
Fontos lenne létrehozni – talán a tanügy-minisztérium égisze alatt – egy tanárokból, lelkészekből, művészekből, sportolókból, újságírókból álló tiszteletre méltó felnőttképző-csoportot, mely átgondolná, kidolgozná az egyházak, a média bevonásával népünk szellemi, lelki nevelését.
 
Az adónkból fenntartott közmédiák – tévé, rádió, újság – feladata lenne, közérthetően megvitatni egy-egy kérdéskört, minden oldalról megvilágosítani, hogy a hallgatók, a nézők a maguk reális kérdéseikre reális válaszokat kapjanak. Olyan témák, kérdések legyenek bemutatva az emberiség nagyjainak fényében, melyek átsegítik őket a mindennapi gondok, nehézségek útvesztőjén.
 
Az állam kiadhat elérhető áron szellemi, lelki, tudományos értékeket hordozó könyveket, folyóiratokat. Sok érték és kincs halmozódott fel az elmúlt évszázadok során népünk, az emberiség életében, melyeket mindenki számára hozzáférhetővé kellene tenni. Az internet világában lehetőség van olyan szellemi-lelki asztalok, honlapok megterítésére, melyek mellé nyugodt lélekkel bárki odaülhet.
 
Záró vallomás!
 
Írásomat, ezt a néhány ötletet, népem és a nekünk adatott szülőföld iránti ferences szeretettel, vitaindítónak szánnám. Egyfajta előrenézésnek! Mert biztos vagyok benne, hogy nem lehet a múltba visszamenni, meg nem is érdemes, mert lehet, hogy a múlt megszépült, de ha a történészeket megkérdezzük kiderül, hogy az sem volt aranykor. Az aranykor, Isten országa, előttünk van! A semmiből indult élet a folyamatos kibontakozás által Istenünk karja felé tart. Csak előttünk van út, mögöttünk kőkemény történelem van, melyet vállalunk, de amelybe visszamenni nem lehet. Lépteinket a gondviselő jóság irányítja, és nekünk, mint a sziklamászónak a következő fogást csak magunk előtt, a felfelé vezető úton kell keresnünk. Nem a siránkozás, a nyafogás, hanem a közösen vállalt munka parancsát kaptuk Istenünktől. A bizalom, a keresés parancsát, melyre hiszem, hogy Teremtőnk áldását adja!
 
Amikor a Magyar Köztársaság Középkeresztjét adományozták, ott ültem az első sorban, és végig arra gondoltam, hogy mostanig volt mentségünk a passzivitásra, mondhattuk, hogy nem lehet, hogy nem engedik. Azáltal, hogy munkánkat a legmagasabb fórumon elismerték, éreztem, hogy a lámpa zöldre váltott. Ha nem indulunk, akkor joggal fognak ránkdudálni és szájtátisággal vádolni bennünket az utánunk jövő korosztályok. Cselekedni kell, induljunk el!
 
Konkrét lépések
 
Az első lépés a megtisztítás, a rendrakás!
 
A második a szép tavaszban a terek feldíszítése virágokkal, bokrokkal. Persze ehhez már engedély is kell, egyeztessetek a polgármesterekkel, tanácsosokkal, tájépítészekkel, hátha kis festékkel, néhány paddal, facsemetékkel a segítségetekre sietnek.
 
A harmadik lépésben szervezhetnénk egy-egy kis ünnepséget, melyben a hatóságokkal is egyeztetve nevet adnátok annak a kis parknak, zöldövezetnek amelyet rendbe raktatok.
 
A negyedik lépés, – ez hosszú, de nagyon szép feladat – a gondozás, egész évben rendben tartás. Természetesen ha az első három lépés szépen, szervezetten megtörtént, könnyebb dolgunk lesz, mert nehezebb a szemetet eldobálni rendezett környezetben, mely egy köztiszteletnek örvendő személy nevét viseli, mint egy gazos senki földjén. Könnyebb lesz rendet tartani és a munkához társakat találni, mert az együtt végzett becsületes munka öröme megszenteli a lelket, és közösséget teremt.
 
Hiszem, hogy egy ilyen szép rendezett kis zöldterület néhány paddal közösségeket, barátságokat is fog szülni, és ebben a felbolydult világban ez nagyon fontos. A fák, a bokrok, ahogyan cseperednek, ahogyan ágaik összehajolnak – hiszem, hogy ugyanúgy a közelben lakó emberek is szépen egymásra találnak, végül is ez egy nagyon fontos cél. Szülőföldünk szép tereit lakjuk be, töltsék meg az emberek! Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel – énekeltük annak idején. Miénk itt a tér, mert mi szedtük rendbe, mi gondozzuk, mondhatjuk szeretettel, büszkén!
 
Merjetek elindulni, és meglátjátok, hogy mennyi társatok lesz szép, nemes céljaitok valóra váltásában.
 
(Idézetek Csaba testvér gondolaiból)